2012. február 5., vasárnap

A kápolna bemutatása

A bezerédi Szent Vendel kápolna története
A monda szerint akkoriban sok állat hullott el állatpestisben. A parasztok megfogadták, hogy kápolnát építtetnek Szent Vendel tiszteletére, aki az állatok védőszentje, ha állataik megszabadulnak a súlyos betegségektől és életben maradnak. A betegségek megszüntek, az állatok életben maradtak és a parasztok betartották fogadalmukat, felépítették a kápolnát ott, ahol az erdők, mezők és szőlőhegyek találkoznak,
a falun kivül, a falutól 4 km-re.
A kápolna a Bezerédi család ( talán Bezerédi Péter földesúr ) által adományozott földterületen épült fel, amelyet Szent Vendel tiszteletére szenteltek fel 1776-ban.

      Békássy Péter és unokája Békássy Istvána Bezerédy családból
és Hencsei Kálmán

A kápolna körül nagy állatvásárokat rendeztek, ahova a távoli falvakból is eljöttek az emberek. Valószínű, hogy a XIX. század végén már nem voltak állatvásárok. A kápolna búcsúját Pünkösdhétfőre tették, mert a Vendel nap közel esik a naptárban Katalin naphoz, amely a templom búcsúja. 1945 után Pünkösdvasárnap lett a búcsú napja, mert Pünkösdhétfő munkanap volt a szocializmusban. Az 1960-as 1970-es időkben is több százan mentek ki a kápolna búcsújára. A kápolna a múltban nagy tiszteletben állt a környéken lakók körében. 2004-ben viszont már csak kb. 20 ember gyűlt össze a feltört, elhanyagolt kápolna körül.
Túlélte az I. és a II. Világháború borzalmait, megkímélte a szocialista rendszer is, de nem tudott megmenekülni az 1990-es években a kapitalizmusba áttérés idején. Az 1990-es években a kápolnát feltörték, kirabolták és éveken keresztül ott állt nyitva-tárva. Senki nem törődött vele.
Az Ősök elmentek, a mai ember gyökér nélkül maradt.


                                                         A kápolna felújítás előtt

   
          Varró László kovácsmester, Hencsei Kálmán, Major István plébános
az új rács előtt

    Maár Gyula filmrendező, Verasztó Lajos, Hencsei Kálmán
az elhanyagolt kápolnakertben
                                                           
                                                          A kápolna felújítás után


             

A felújítási terveket Tamás Attila okleveles építészmérnök készítette. 2006.május végén elkezdődött, augusztus végére pedig befejeződött a tetőfelújítás. A tetőfelújítást Pálfi Attila cége végezte. Szép munkát végeztek. Köszönet munkájukért. A felújítási munkába kevesen kapcsolódtak be:
Harcz Józsi bácsi körmendi-bezerédi hegyi lakos ( aki 2007 .nyarán meghalt ) és Verasztó Sándor kardoskúti lakos segítettek.A felújítási munkára személyesen, E-mail-ben illetve telefonon lehetett jelentkezni. A jelentkezések elmaradtak.




Kápolnaszentelés
Dr Márfi Gyula Veszprémi Érsek, Szalai Jeremiás Plébános, Major István Plébános


2007.május 26-án dr Márfi Gyula Veszprémi Érsek felszentelte a felújított kápolnát.
2009. márc.6-án megtörtént a kápolna műemlékké nyilvánítása 9/2009.(III.6.) OKM rendelet :
" 15.§ (1) Műemlékké nyilvánítom a Zala megyei Bezeréd, külterület, 02194 helyrajzi számú ingatlant..." 2009.május 31-én helyeztük ki a műemléktáblát.
2009. július 17-én a Város- és Faluvédők Szövetsége Podmaniczky díjat adományozott a Bezerédi Szent Vendel Kápolnáért Alapítványnak a kulturális örökségünk értékeinek védelmében végzett munkájáért. A díjat Ráday Mihály a Szövetség elnöke adta át.   2009. december 8-án
az örökségvédelem 2009.évi eredményeiből c.kiállításon Budapesten
bemutatták a bezerédi Szent Vendel kápolna helyreállítását.

Érdemes idelátogatni a jó szemű érdeklődőknek!

       
Megtörtént a műemléktábla kihelyezése  
    
 
     A vereckei emlékmű egy darabja a kápolnában

  
Ráday Mihály átadja a Bezerédi Szent Vendel Kápolnáért Alapítványnak
a Podmaniczky díjat,  2009.július 17.


Az 1776-ból származó feltárt és restaurált Szent Vendel freskó


2007-ben Emléktáblák és pápai áldás  



2009-ben  Bubnó Tamás, Budapesti Énekes Iskola



2012-ben  Pókaszepetki asszonykórus



Látrányi Éva énekesnő és Makausz Zsuzsa zongoratanárnő


2012-ben Látrányi Éva énekesnő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése